2013. szeptember 6., péntek

Te mindennap szoktál mosakodni? Szemléletmódváltás!

Tegnap estig teljesen más témában szerettem volna nektek írni. Azt terveztem, hogy mint rendszerint, leírom, jövő heti teendőimet az angolórám alapján. De nem volt angolórám...

Így aztán úgy jártam, mint aki ugyan úton van, de fogalma sincs, merre tovább. Ott áll egy forgalmas kereszteződésben, de nem tudja, melyik útvonalat válassza, és hogyan jusson oda!




Egyet tudtam biztosan, az utamat végigjárom - bármi áron! Amit elterveztem, azt véghezviszem, végigmegyek az úton, amit kijeöltem, s szívesen látlak, ha velem tartasz.




Az rendben van, hogy folytatom az utat, de hogyan? Egy nagy projekt közepén vagyok a munkámban, s ez elveszi minden időmet és energiámat. Ugyanakkor a tanulásra szánt időm vészesen fogy. Minden kiesett idő, minden felemmás tudás ront a helyzeten.


1. Az első, ha hasonló helyzetbe kerülsz az életed bármely területén, hogy NE ESS PÁNIKBA! Csak higgadtan tudsz megfelelő döntéseket hozni. 



2. A második felismerés rögtön az első után az volt, hogy tegnap is felkeltem, fogat mostam, megfürödtem, felöltöztem - és mentem a dolgaim után. Annak ellenére, hogy fáradt voltam, hogy sűrű volt a napom. Vagy te pizsamában és koszosan vágsz neki a napnak? Ugye, hogy ezeket a rutintevékenységeket minden nap elvégzed akkor is, ha a teendőid az egekig érnek? 


Miért ne lehetne az angol is egy ilyen rutintevékenység? Miért kell ezen rágódni, hogy sok a teendőm, meg hogy nincs időm? Felkelni és felöltözni van időd? 


3. A harmadik dolog, ami eszembe jutott, hogy sokunknak - köztük nekem is - az angoltanulást az jelenti, hogy bemegyek a terembe... és kezdődik az óra. Az angoltanulás nemcsak erről szól! Az angoltanulás egy életforma (ld. előző pont), nem csupán egy angolóra a teremben... Sokkal több ennél!




4. Negyedik dolog az volt, amikor a rohamosan fogyó időre gondoltam. Hogyan lehet ezen segíteni? Aztán arra gondoltam, hogy jópárszor hallottam, hogy az angol az egyik legegyszerűbb nyelv. Csakugyan? Akkor miért nem megy sok embernek? Köztük egyetemet végzett, okos embereknek sem? Mert nem értik, amit csinálnak! Próbálják megtanulni az anyagot. Ha így állsz hozzá, az agyad már eleve olyan üzemmódba kapcsol, ami az jelzi neki, hogy nehéz dolga lesz. Ráadásul azt sem tudod, mit csinálsz! Az első, mileőtt nekiállsz akár egy szövegnek, akár a nyelvtannak, hogy próbáld megérteni! Enélkül ne is kezdj bele!




Hogy állsz a segédigékkel? És a módbeli segédigékkel? Bonyolult állítani valamit? Kérdezni? Tagadni?  Mi a helyzet a szenvedő szerkezetettel? Az igeidők hogy megy? Függő beszéd? Műveltetés? Ha most rázod a fejed, azt mondom, ne tedd! Az angol nyelvnek van egy rendszere, logikája. Semmi más dolgod nincs, mint ezt betartani. Legyél bármilyen szinten. 

Jó hír, hogy az angolban kötött a szórend. Mindig be kell tartanod, akár alapszinten vagy, akár felsőfokon. Akár rövid, akár hosszú mondatokat alkotsz. Be kell tartanod, a kérdezés és tagadás szabályait is. Soknak tűnik? Tegnap estig én is azt hittem! Ha elkezded felismerni ezt a rendszert, a tanulásra fordított idő kevesebb lesz, azaz több munkát tudsz elvégezni rövidebb idő alatt. És ráadásul nem fogsz hibázni! Sőt, a szövegeket is hamarabb megjegyzed!




5. Nyelvtanulás a nap minden percében. Lehetetlen? Hány órát szánsz a tanulásra naponta? Több időd van, mint gondolnád! Ha az angolt az életed részévé teszed, akkor mennyi idő jut tanulásra? A sok-sok perc összeadódik! Főzöl? Ne a TV menjen egy szappanoperával a háttérben! Tessék angol hanganyagokat hallgatni! Szeretsz telefonálni? Ne magyar nyelven lógj órákat a mobilodon! Ez ezentúl tilos! Úton vagy? Fordíts, olvass, hallgass! Leírásra van szükséged? Olvasd angolul! Kiállításon vagy? Tedd ugyanezt! Jó hírem az, hogy mindent csinálhatsz ugyanúgy, mint eddig - csak angolul... Ugye, hogy több időd van, mint gondolnád?




6. Tanulj aktívan! Te hogy szoktál tanulni? Átolvasod a szöveget? Gondolod, hogy akkor ezzel már tudod is? Ha teszteket oldasz meg, mondd ki a mondatokat közben hangosan (mindig tedd ezt, ha lehet)! A teszt mondataid használd is! Ne tudd le azzal, hogy bejelölted a jó választ! Értelmezd! Használd! Helyettesítsd be! Tedd ugyanezt minden feladatnál, bármibe is fogj! Tanulmányok igazolják, hogy az marad meg a legjobban, amit használunk!




7. Vedd magad körül inspiráló emberekkel! Folyton azt hallgatod, hogy miért nem sikerült tanulni? Hogy nem megy? Nincs idő? Ne pazarold az időd az ilyen emberek társaságára! Vagy ha igen, ne engedd magad lehúzni. Ha idáig jutottál az olvasában, talán eljutottál oda, hogy vagy olyan erős, hogy nem tudnak lehúzni. Inkább segítsd ezeket az embereket! Segíts nekik szemléletet váltani! Te pedig járj olyan közösségekbe, ahol motivációt kapsz, ahol aktívak az emberek, ahol az utat is képesek élvezni  az emberek, nemcsak a célt.




8. Légy nyitott! Keresd folyton a lehetőségeket! A mai világban rengeteg ilyet találsz! Menj klubokba, próbálj ki újabb lehetőségeket, légy aktív! Online és személyesen, levélben vagy telefonon - mindegy. Próbálj ki online közösségeket, menj társalogni. Eleinte kicsit kényelmetlen lehet, de gondolj bele, hány dolog volt, ami az elején nem ment. Rutint szerezni csak gyakorlással lehet!




9. Legyen célod a nyelvvel! Ne a nyelvvizsga! Nyelvvizsgát le tudsz tenni, ha megfelelő a tudásod. Mit szeretnél elérni? Friss információkhoz jutni? Videókat nézni? Barátokat szerezni? Bármi is legyen az, mindig tartsd szem előtt!


10. Legyen saját utad! (És persze egy terv sem árt hozzá.) Ne azért akarj megtanulni egy nyelvet, mert más is azt teszi. Ne azért, mert valaki kéri. Ne azért, mert hasznos. Ne valaki vagy valami kedvéért. "Edd meg ezt a kis spenótot még anyuci kedvéért!" Ugye ismerős? Hallottad ezt te is a szüleidtől? De nem vagy már kisgyerek! Ez a te utad, a te felelősséged. A te kalandod. Azért tanulj, mert te akarod!




Ha eddig nem tetted volna, ideje szemléletet váltani! Sokkal könnyebb és egyszerűbb lesz a nyelvtanulás. Szabadságot fogsz érezni annak ellenére,  hogy sok a teendőd.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése