Előző bejegyzésemben arról írtam, miként tegyük mindennapjaink részévé az angolt. Az jó, hogy írtam róla, de hogyan is működik ez az én életemben? (Én nemcsak írok, hanem cselekszem is!)
A napokban tehát nekiláttam átszervezni az életemet angoltanulás szempontjából is. Az internet és a telefon a segítségemre volt ebben. Számos ingyenes, vagy csekély költségvetésű lehetőség létezik arra, hogy az angolt a mindennapi életünk részévé tegyük.
Már néhány konkrét lehetőség kezd körvonalazódni.
A közeljövőben részt veszek egy amerikai egyetem angol nyelvű online kurzusán, marketing témakörben. Ez nemcsak az angolomat, hanem a munkámat is segíteni fogja.
Az említett kurzushoz tartozó könyveket elolvasom, a videókat megnézem. Ugyanígy teszek egyéb szakmai kérdésekben is. Ezzel mind szakmailag fejlődöm, mind pedig a szövegértésem, a hallás utáni értésem fejlődik. A kurzushoz tartozó beadandókkal pedig jobban tudok majd fogalmazni.
Számos ingyenes online gyakorló csoporthoz csatlakoztam, ahol rendszeresen kapok teszteket, és ki is értékeli azokat a rendszer.
Bővítem külföldi kapcsolataimat.
A szabadidőm egy része is az angolhoz kapcsolódik majd. Ezen a hétvégén például két napig csak az angolé a főszerep. Kirándulni is lehet úgy, hogy csak az angolt használod!
Van néhány téma, ami nagyon érdekel. És van néhány klub, ahol pont ezzel foglalkoznak - angolul! Logikai társasjátékok, művészet. A napokban veszem fel a klubokkal a kapcsolatot.
Könyvtár. Szeretek olvasni. A könyvtárban lehet diskurálni kedvenc olvasmányainkról - természetesen angolul.
S persze ott vannak a hagyományos társalgási klubok. Kinéztem már párat.
Aztán ott az internet, ahol be lehet csatlakozni fórumokba, társalgási klubokba.
Kedvenc filmjeimet újranézem - angolul.
Szeretek játszani. A BBC-n vannak játékok. Ha pedig nevetni akarok, számos vicces sztori. De a neten is sokfélét lehet találni.
Az, hogy angolul olvasok leírásokat és ehhez hasonlók, az már természetes.
Persze ezek mellett ott vannak a már eddig is használt mindennapi nyelvtani, beszédfejlesztő, kiejtésjavító és egyéb anyagaim a konkrét tanuláshoz.
![]() |
![]() |
Amint kialakulnak a konkrét lehetőségek, mesélni fogok róla. Megtudjátok hamarosan, hogy milyen az, amikor egy darabka külföldet teremtesz magad köré! FIGYELJ! Szerintem nagyon izgalmas lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése